Gladiator (2000)

 

 

5/12

A sztori a Ben Hur-éra emlékeztet, azonban a Gladiátorban sokkal erősebb a bosszúvágy szervezte cselekmény. Vagyis az az emelkedettség, amit a Ben Hurban megteremtettek, a Gladiátorból igazából hiányik. Persze Maximus katona, hadvezér, egy igazi szakember, aki talán csak azért hisz a nagy szavakban, mert aki kimondja őket, azt apjaként tiszteli. De már magasztos célok nem érdeklik, elfáradt, hazamenne a családjához... Így talán érhető a személyes bosszú vonala.

A Ben Hur gonosza, a kegyetlen Messala egy szélsőségesen értelmezett államérdek nevében teszi a dolgát, mert komolyan hisz abban, hogy még barátja halála sem túl nagy ár, ha Róma érdekéről van szó. Commodus simán beteg: meghágna vagy megölne bárkit és bármit, ami mozog, beleértve saját húgát és annak fiát is. A hatalomba persze bele lehet őrülni, és erre nem egy példa is volt ókori Róma történetében...

E két karaktert alakító főszereplőket kiemelt dícséret illeti, de a többi mellékszereplő az utolsó rabszolgáig bezárólag is remek! A zene eltalált, a filmhez passzoló, grandiózus...

Szóval én védeném Ridley Scott-ot és a Gladiátort, ami a jó ideje partvonalon kívülre került filmzsáner, az ókori Róma dicső korszakából vett akció-, izgalom-, látvány- és érzelemdús történelemi képeskönyvhöz nyúl vissza. Grandiózus csatajelenetek, életre-halálra menő gladiátorjátékok képeivel nyűgözi le a nézőt, nem spórolja ki a harcmezőn és az arénákban intézményesített mészárszék véres közelképeit, sem a köznapi kegyetlenségek rémségeit. Megadja a szemnek, ami a szemé, természetesen teljesen modern stílusban, de ez a szuperprodukció mégis a lélek nagyságáról szóló ókori mese. 

 

 

"A történet Krisztus után 180-ban kezdődik, Marcus Aurélius utolsó hódító hadjáratán. A rómaiak sikeresen megnyerik az utolsó csatát is a barbár germánok ellen. A csata után Maximusnak, a dicső hadvezérnek egyetlen vágya, hogy hazatérhessen a családjához, de a sors közbeszól..."