FILMAJÁNLÓ - 2018w17

02 May
Közzétette biropsze, 2018-05-02 20:00

Április utolsó hete a pótlások ideje volt két kínai akció-drámával, egy Robert Redford-os börtönakcióval, egy Oscar-jelölt felnőtt animációval, egy friss, horror beütésű fantasy-val és még két sorozatepizóddal...  

Shi Fu (2015) - Action, Drama - Dir.: Haofeng Xu - IMDb: 7.1/10; My rating: 7/10
Az 1930-as évek Kínájában járunk, történetünk főhőse Chen (Liao Fan), a wing chun harcművészeti stílus utolsó élő gyakorlója Tianjinbe érkezik, ahol feltett szándéka, hogy saját iskolát alapítson. Célját viszont erősen akadályozza, hogy se hírneve, se tanítványa nincs, az iskola megnyitását pedig rendkívül szigorú szabályokhoz köti a város harcművészetei közössége és annak vasakaratú vezetője, Madame Zou (Jiang Wenli). A feltétel: le kell győznie a nyolc iskola képviselőit, ezzel elnyervén a jogot, hogy otthont teremtsen saját stílusának.  ►Xu Haofeng filmje nem az a hagyományos értelemben vett, és nem is a hollywoodi mintára készülő jó-rossz párharcra épülő akciófilm. Minden képkockából árad a 30-as évek Kínájának hangulata, ahol egyszerre találkozik a tradíció a fokozatosan betörő modernitással. Az akciók pazarul koreografált és fényképezett szekvenciák, de sokkal földhözragadtabbak, nyersebbek és ösztönösebbek, mint várnánk. Nincsenek hétméteres ugrások, pörgések, csak a másik mozdulatainak hárítása és a tudatosan megtervezett előretámadás. A főszereplő Chen csak eleinte tűnik pl. egy elegáns modorú, megfontolt és karizmatikus nagymesternek, a cselekmény előrehaladtával kiderül, hogy egy nagy tudású, ugyanakkor végtelenül önző, törtető antihős, aki képes bárkit és bármit feláldozni ambíciói érdekében. Az antagonista is inkább egy keménykezű, de igazságos vezető, aki csak a város harcművészeti iskolái közötti status quo-t próbálja fenntartani. Az unortodox jellemábrázolásához unortodox rendezés is párosul. Haofeng nemcsak a dialógusokra fektet nagy hangsúlyt, de előszeretettel ugrál térben és időben is, hónapok, akár évek telnek el, amiket nagyrészt csak képileg érzékeltet a film. Wong Kar-wai-i történetvezetés nem teszi könnyen befogadhatóvá a The Final Mastert, de nem kell tőle megijedni. A közel 2 órás filmen lehetett volna rövidíteni, de még így is egy nagyon élvezhető darab, egy kis Kína...  

Yip Man 3 (2015) - Action, Biography, Drama, History - Dir.: Wilson Yip - IMDb: 7.1/10; My rating: 7/10
1959-et írunk. A korábbi megpróbáltatások után Ip Man (Donnie Yen) feleségével és fiával békében él Hong Kong-ban. A nyugalmas évek azonban véget érnek, amikor feleségénél súlyos betegséget diagnosztizálnak, egy bűnszervezet kiszemeli magának azt az épületet ahova Ip Man fia is jár és főhősünknek bizonyítania kell, hogy továbbra is méltó a Wing Chung Nagymestere címre. ► A harmadik történetben mintha egy-két „apró” részletről megfeledkeztek volna az alkotók, de ha a történelmi hűséget nem kérjük számon a franchise-tól, akkor ezeket is letudjuk egy gyors vállrándítással. Az előző filmeken kevésbé érződött, még ha esetleg úgy is volt, hogy izzadni kellett volna a történetszálak összefűzésén, vagy pl. Mike Tyson karakterének beleerőltetésén. Ezt utóbbi teljesen feleslegesnek is tűnt, hogy boksz és kung-fu már ebben a trilógiában is megmutatta mit tud egymás ellen. Az Ip Man 3 egészen nagyszerű, amikor a legendás nagymester megmutatja tudását, a dráma és a cselekmény maradéka éppen csak elmegy... Sokan, köztük én is nagyon vártam a második rész végi zárásnak megfelelően a híres tanítvány színre lépését, de erre megint csak a következő részben lehet csak számítani. Imádtam az első részeket, nagy hatással voltak arra, hogy elkezdtem a wing-tsun kung-fut, de látva ezt a harmadik részt, a 4. scriptjének mindenképpen erősebbnek kell lennie, hogy ne csak Bruce Lee vigye a moziba a rajongókat!

The Last Castle (2001) - Action, Drama, Thriller - Dir.: Rod Lurie - IMDb: 6.9/10; My rating: 6/10
Az Erőd az utolsó állomás a három csillagos Irwin tábornok lenyűgöző katonai pályáján. Hadbíróság elé állították, megfosztották rangjától, és az ítélet a legjobban őrzött katonai börtön bevehetetlen falai közé száműzte a dicső múltú hadfit. Még az Erőd vasfegyelmet követelő igazgatója, Winter ezredes is tisztelettel viszonyul a legendás tábornokhoz. Ám ez a tisztelet csakhamar sértődöttséggé, majd nyílt rosszindulattá válik, amikor Irwin következetesen szembeszáll az igazgató embertelen, nem ritkán halálos áldozatokat is követelő módszereivel. ► A filmet nyugodtan lehet a hetem járulékos veszteségének is számítani. Eleve nem egy túl jó csillagzat alatt született a darab. A film premierjére 2001 októberében került sor, és mivel az utómunkálatok egy része pedig augusztusban, illetve szeptemberben folyt, így keresztezték az Egyesült Államok történelmének egyik legsötétebb napját, szeptember 11-ét. Azonban nem csak ez a nehezítő körülmény volt azt, ami miatt a nyolcvanmillió dolláros gyártási költség harmada sem térült meg, hanem mert a film maga sem nagyon tud kiemelkedni a középszerű alkotások közül. Hiába a két remek főszereplő, Robert Redford és James Gandolfini, a történetvezetés és az akciók - mind kivitelezésükben, mind hitelességükben - alulmúlták a várakozásaimat.

Anomalisa (2015) - Animation, Comedy, Drama, Romance - Dir.: Charlie Kaufman, Duke Johnson - IMDb: 7.3/10; My rating: 7/10
Michael Stone mintaférj és családapa, valamint egy sikeres kézikönyv megbecsült szerzője. Ő azonban egyáltalán nem elégedett a helyzetével, az egyhangú és rutinszerű élete nyomasztja. Egyik nap Cincinattibe megy üzleti útra, ahol az ügyfélszolgálatosoknak rendezett konferencián kell előadást tartania. A szállodában találkozik a fiatal, egyedülálló Lisával, aki pékáru üzletkötőként dolgozik. Lisa felajánlja, hogy megmutatja neki, hogyan törhet ki a reménytelennek tűnő helyzetéből. ►A történet legfontosabb helyszíne a Fregoli Hotel, itt száll meg Michael és itt találkozik a címadó Lisával is. A hotel neve egy ismert pszichés betegségre utal, a Fregoli-szindrómára, amely során a beteg azt hiszi, hogy rokonait, ismerőseit egyetlen, folyamatosan átváltozó személy helyettesíti. Áttételesen ez hang formájában jelenik meg az animációban, ugyanis Lisát kivéve mindenkinek ugyanaz a férfihangja van. Ebben a hotelben találkozik Lisával, akinek gyönyörű női hangja van. Ami ezután következik, az megfoghatatlan: Lisa és Michael között elkezd szövődni egy nagyon érzékeny kapcsolat, aminek az eredménye egy olyan esetlen és valódi szeretkezés, amilyent talán még élőszereplős filmben sem láthattunk soha. Mélyen emberi történet az Anomalisa, amelyben a fájdalom, a szomorúság, a magány, a boldogság, az esetlenség és értelmetlenség érzéseit egyszerre tapasztalhatjuk meg, és mégsem érezzük túlzásnak, hanem sokkal inkább valószerűnek.

The Deuce: Pilot (2017) - Drama - Dir.: Michelle MacLaren - IMDb: 8.3/10; My rating: 8/10
Talán korai kijelenteni, hogy a The Deuce mestermű, de azt nem, hogy a Drót szülőatyja megint hatalmasat alkotott. A pornó a nagyvilág szappanoperája. Egy megvetett valami, amit „senki sem néz”, mégis milliárdos üzletág. Egy biznisz önálló bürokráciával, fejesekkel és szürke eminenciásokkal, legendákkal és hullócsillagokkal, egy évtizedek alatt kiépült rendszer milliónyi kapcsolati hálójával. A Drót óta tudjuk, David Simont és alkotótársát, George Pelecanost pontosan ezek a rendszerek érdeklik. Legyen szó rendőrökről, politikusokról, romos utcák zenészeiről vagy hajléktalanokról, őket mindig ez érdekelte, ez lett a művészetük alapja: aprólékosan feltérképezni ezeket, megmutatni a miérteket és a hogyanokat, mindent ami ezeket a kisebb-nagyobb közösségeket működteti. A Fülledt utcák története a hetvenes évek legelején kezdődik, New York egy pornómozikkal, ócska motelekkel és kocsmákkal zsúfolt szegletében, amelyet stricik és prostik, szerencsejátékosok és bukmékerek népesítenek be, no meg azok, akiknek csak néhány dollárjuk van a feledésre vagy a boldogságra. Ez a kiindulópont, ahonnan majd virágzásnak indul a pornóipar, de az odavezető út még nagyon hosszú... ► A filmet nem az ismertebb nevek viszik, de meglepően jó választásnak tűnik James Franco és Maggie Gyllenhaal a főbb szerepekre. Nem kevesebb, mint 20(!) olyan karakter van, aki a nyolcból legalább hét részben játszik, azaz lényegében az egész évadban végigkövethetjük a sztoriját. A hetvenes évekbeli utca tényleg szinte lélegzik a képernyőn, a zenék, a ruhák, a mondatok és az arcok mind-mind a helyükön vannak. Ha érdekel, hogyan született meg a pornóipar, ha szeretnél elmerülni néhány New York-i utca életében, vagy csak simán néznél egy jó sorozatot, akkor a Fülledt utcákkal nem fogsz mellé.

Black Mirror: White Christmas (2014) - Drama, Sci-Fi, Thriller - Dir.: Carl Tibbetts - IMDb: 9.2/10; My rating: 7/10
A Fekete tükör brit antológia sorozat második évadának bónusz epizódja. ► A rész remek belépő azok számára, akik még csak most szeretnének megismerkedni a sorozattal. Ami miatt egészen lebilincselő és székbeszögező a Black Mirror világa, hogy éppen hogy csak meghintik sci-fivel a rendkívül emberi történeteket, technológiai vonala pedig abból építkezik, amit már ma is jól ismerünk és tapasztalhatunk, és éppen csak egy akkora apró lépést tesz előre, hogy hihető és elborzasztó jövőképet tárhasson elénk, így nem nehéz kitalálni, hogy mik tartják össze egy audiovizuális novelláskötetté az epizódokat: maga a sorozat címe, a fekete tükörként arcunkba bámuló kijelzők. És bár ebben az epizódban is számomra rengeteg megválaszolatlan és nem gyakran logikátlan részlet van, valahogy most is magával ragadott a három apró, végül összefüggő történetével...  

Wildling (2018) - Fantasy - Dir.: Fritz Böhm - IMDb: 5.7/10; My rating: 6/10
Anna (Bel Powley) egészen babakorától egy ház elzárt pincéjében nevelkedik, „apja” (Brad Dourif) gondoskodó felügyelete mellett. Az apa szerint a kislányt védelmezni kell egy sötét és gonosz vadállattól, amely gyermekeket eszik. Emiatt nem mehet sehová Anna a szobájából. Azonban miután eléri a tinédzserkort és nővé érik, „apja” orvosi szerekkel igyekszik késleltetni Anna felnőtté válását, azonban ebbe belefáradván öngyilkosságot kísérel meg. Az apa végül kórházba, míg Anna a helyi seriff, Ellen Cooper (Liv Tyler) és öccse Ray házába kerül... ► Fritz Böhm rendező alacsony költségvetésből készített misztikus horror-thrillere nem a magas IMDb pontszám miatt keltette fel az érdeklődésem, hanem az izgalmas filmet ígérő trailer mellett Liv Tyler és Brad Dourif szereplése, meg persze az a néhány, nem túl lehúzó kritika, amibe addig belefutottam. Persze szeretem, ha a logikai levezetés is sitmmel minden esetben, de az információhiány most nem volt annyira zavaró, hogy az élvezetet ronthatta volna, így szerintem sikerül kellemesen fogyaszthatóvá tenni ezt a filléres mozit. Egy estés szórakozás, ami több helyen mélyebb jelentéssel és megmagyarázatlan kérdésekkel szembesíti a nézőket, de nem zavaró vagy unalmas arányban, éppen csak annyira, hogy a filmélmény és a gondolatmenetünk ne károsodjon.

***
Az elmúlt hét fontosabb filmbemutatói együtt: filmselect youtube-channel.
A fenti pontszámok értelmezéséhez a saját skálám: értékelés.
Az eddigi összes IMDb értékelésem: my ratings.
Amit pedig a pontozáshoz időként használni szoktam: scoring.