Crime

07 Sep

The Other Guys (2010)

Közzétette biropp, 2012-09-07 07:57

Sokféle rendőr van: vannak a gyors, kemény zsaruk, akik mindig tudják, mit kell mondani, ha végre szembetalálkoznak a főgonosszal. Persze akadnak olyanok is, akik jobban érzik magukat a központban, amikor az íróasztaluknál ülhetnek, és jelentést írhatnak. Allen (Will Ferrell), a gyilkosságiak könyvelője legalábbis ilyen. Társát, Terryt (Mark Wahlberg) azért más fából faragták, de amióta egy túl gyorsan elsült pisztolynak köszönhetően nyilvánosan megszégyenült, Allen mellé osztották be. Ők ketten csak messziről bámulják az ügyosztály menő kopóit Dansont és Manzettit (Dwayne Johnson és Samuel L. Jackson), míg végül egyszer úgy hozza a sors, hogy kénytelenek a helyükre lépni.

A két zsaru közötti áthidalhatatlan különbség csakúgy számos remek poén forrása, miképp az Allen és neje közötti kapcsolat furcsasága is. Sajnos azonban a játékidő túl hosszúnak bizonyult ahhoz, hogy Adam McKay képes legyen kizárólag jó humorral kitölteni, és így számos kevésbé sikerült rekeszizom-mozgósító kísérletet is el kell szenvednünk. A végeredmény vegyes, de mivel a film során számos alkalom kínálkozik, hogy jól szórakozzunk, és egyébként is olyan kevés manapság a tisztességes vígjáték, érdemes szemet hunyni a felejthető jelenetek felett...

The Other Guys (2010) - biro-peter rated this 7. [my IMDb ratings]

05 Sep

Double Jeopardy (1999)

Közzétette biropsze, 2012-09-05 16:19

Libby Parsons idillikus élete hirtelen rémálommá válik, amikor férje, Nick egy romantikus hétvégi vitorlázás során eltűnik a hajó fedélzetéről, és Libby-t vádolják a meggyilkolásával. Libby-t elítélik és börtönbe zárják, legjobb barátnője pedig eltűnik a kisfiával. A nő később kideríti, hogy mindketten San Franciscóban élnek Nick-kel, aki megrendezte a saját halálát. Egy jogásznő rabtársa azonban némi vigasszal tud szolgálni a végsőkig kétségbeesett Libby számára: amikor szabadon engedik, nyugodt lélekkel megölheti Nick-et, hiszen senkit nem lehet kétszer elítélni ugyanazért a bűnért.

Rutinos hajszamozi megszokott fordulatokkal, gyengécske befejezéssel, A szikla íróitól. Judd (aki a terhes Jodie Foster helyére ugrott be) nagyszerű, sokkal jobb, mint az alapanyag; ezzel a szereppel vált végérvényesen sztárrá. Jones ezúttal is keserű képű vadászkopót alakít.

Double Jeopardy (1999) - biro-peter rated this 7. [my IMDb ratings]

03 Sep

Donnie Brasco (1997)

Közzétette biroph, 2012-09-03 08:25

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda munkatársai 1978-ban kiterjedt akciót indítottak az alvilág ellen. A siker érdekében minden lehetséges eszközt bevetettek. Köztük egy beépített ügynököt, akit a frontvonal mögött magára hagytak. Környezete Joe Pistone-ként ismeri a férfit, veszélyes új családja pedig Donnie Brasco néven fogadja be az ékszeres fenegyereket. Váratlan és felkavaró barátság szövődik közte, és kiszemelt áldozata, Lefty Ruggiero között, ami mindkettejük számára végzetes lehet. A film megtörtént esetet dolgoz fel.

Első osztályú gengszterfilm, igazi Nagymenők-szintű klasszikus. A törvény emberét úgy megérinti a maffia hatalma és bajtársiassága, hogy teljesen elhanyagolja családját és hivatását. Autentikus portré helyről, időről és megszállottságról Joseph Pistone önéletrajza alapján, Paul Attanasio forgatókönyvéből. Brutális eposz kiváló alakításokkal és meglepően nagy szívvel, mélyen megható befejezéssel. Pacino szívbemarkoló piros melegítőjében, kicsiny lakásában. Depp szintén lenyűgöző.

Donnie Brasco (1997) - biro-peter rated this 8. [my IMDb ratings]

31 Aug

The Raid: Redemption (2011)

Közzétette biropp, 2012-08-31 08:06

Egy SWAT egység csapdába esik egy drogbáró által kézben tartott bérházban, és súlyosan felfegyverzett, harcművészetekben jártas katonák tucatjain kell átverekedniük magukat, hogy élve elérhessék a kijáratot.

A walesi születésű, de évek óta Indonéziában székelő Gareth Huw Evans második nagyjátékfilmje úgy tűnik átütő siker, de legalábbis a IMDb közönsége körében biztosan. Evans nem ereszti bő lére az expozíciót (tíz perc sem), egyből bedobja a nézőt a mélyvízbe, és roppant hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a The Raid nem rendelkezik jelentős történettel, sőt. Ennyi. Videójáték-szintű plot, egymásba érő - az átlagosnál valamivel jobban kidolgozott - verekedésekkel. Súlyosan túlértékelt film, amiben csak egy prímán összevágott trailerre volt elegendő muníció....

The Raid: Redemption (2011) - biro-peter rated this 6. [my IMDb ratings]

30 Aug

Safe House (2012)

Közzétette biropcs, 2012-08-30 06:34

Az elmúlt öt évben Matt Weston egy eldugott, eseménytelen fokvárosi poszton teljesített szolgálatot. Noha már nagyon szeretne teljes képesítésű ügynök lenni, és évek óta várja a lehetőséget, hogy bizonyítson, egyelőre be kell érnie azzal, hogy őrzi a CIA védett házát. A ház első és egyetlen lakója viszont a legveszélyesebb ember, akivel valaha találkozott...

Mondjuk azt, hogy elsőnek nem rossz, sőt talán még jó is... Persze csak Espinosának, aki a skandináv krimik és thrillerek nyitotta ajtón akar beslisszolni Hollywoodba. A történetben nincs különösebb kivetnivaló, ami egy ennyire lestrapált zsáner esetében tulajdonképpen már önmagában teljesítmény. Persze, hogy lehet következtetni, hogy azt ne mondjam, konspirálni, de szépen ki vannak találva a törésvonalak, a karakterek gyengéi és erősségei, szóval nem kell tőle tartani. Végül is nem olyan rossz, egy közepesnél kicsivel jobb iparosmunka, habár nem a legjobb zenei aláfestéssel.

Safe House (2012) - biro-peter rated this 6. [my IMDb ratings]

26 Aug

Find Me Guilty (2006)

Közzétette biropv, 2012-08-26 12:06

Sidney Lumet filmje az amerikai bíróság történetének leghosszabb maffiaperéről szól, amelynek érdekessége, hogy a vádlott ügyvéd nélkül védte magát. Jack DiNorsciónak lehetősége nyílik arra, hogy enyhítsen saját büntetésén, amennyiben hajlandó feladni a maffia többi tagját. Különleges élményt nyújt, ahogy a szokásosan egyhangú és fárasztó pert DiNorscio (Vin Diesel mesteri alakításában) saját képére formálja, és egyéni beszédmódján szólal meg a hivatalos törvényszéki nyelvezet helyett. A nagyarcú DiNorscio a valóságban is végigpoénkodta a több évig húzódó tárgyalást, és a tévéközvetítések kedvence lett.

Nem kérdés, hogy Vin Diesel és Peter Dinklage nagyon jól játszották a szerepeiket - az előbbi minden várakozáson felül -, és biztos, hogy a megtörtént eseményeket nagy valószínűséggel hűen adta vissza Lumet - gyakorlatilag - kamaradarabja. Ennek ellenére a film nagyon sovány... Lehet, hogy a rendező az atmoszférára és a főszereplő karakterére, stílusára koncentrált, azt akarta minél jobban és hitelesen visszaadni, de az egész egy bohózat (a védőbeszédekkel, a tanukkal, a bizonyítékokkal stb.), nem pedig egy bírósági tárgyalás! ...és a legbosszantóbb az az egészben, hogy ha ez tényleg így történt, ezzel a véggel, akkor ez egy vicc...

Find Me Guilty (2006) - biro-peter rated this 5. [my IMDb ratings]

24 Aug

Bad Boys (1995)

Közzétette biropp, 2012-08-24 11:50

Lowrey (Will Smith) igazi nőfaló, míg barátja, Burnett (Martin Lawrence) példás és rendszerető családapa. Mi bennük a közös? Csak annyi, hogy ők ketten a miami rendőrség legelvetemültebb nyomozói. Hogy megőrizzék egy gyilkosság csinos szemtanújának a bizalmát, minden különbözőségük ellenére kénytelenek szerepet cserélni. Na meg mindazt, ami ezzel jár: lakást, személyiséget, ágyat, barátnőt, feleséget...

Michael Bay beült a székébe, és azt mondta: "Nyomás fiúk, lövöldözzetek, fussatok kocsik után, majd lelassítjuk szépen, robbanjon, ami robbanhat, ezt akarom látni. A sztorit majd kitaláljuk egy sör mellett, ok?" Végülis elég közepes sztorit kanyarítottak a filmnek, nincs benne semmi új, de azért nem unalmas. A 7-est odadobom neki, és megint nem hazuttolom meg magamat, akciómozi esetében a látványra pontozok, de ez van...

Bad Boys (1995) - biro-peter rated this 7. [my IMDb ratings]

22 Aug

Collateral (2004)

Közzétette biropsze, 2012-08-22 08:18

Max a taxisofőrök prózai életét éli idestova 12 éve. Arcok jönnek és mennek a visszapillantó tükörben, emberek, sorsmorzsák, utak és helyek, melyeket már régóta elfelejtett. Ám a ma esti fuvart nem fogja elfelejteni soha. Vincent bérgyilkos.

A gyilkos mosolyú Tom negatív szerepben az Interjú a vámpírral óta nem fordult elő a filmvásznon, pedig a Collateralt alapul véve több, mint hanyagolnia kellene Ethan Huntot. Vincentként az egyik legcoolabb alakítását hozta; kellően visszafogott és meglepően intelligens, de ha a munkára kerül a sor, kegyetlen és véresen profi szakember. Mann filmje egyébként magabiztosan, a megfelelő fordulatok és akadályok közbeiktatásával halad előre, hol akciófilmként, hol csavaros thrillerként köti le a figyelmet. 

Collateral (2004) - biro-peter rated this 8. [my IMDb ratings]

21 Aug

Cop Land (1997)

Közzétette biropk, 2012-08-21 11:24

New York városában minden nyolcadik másodpercben elkövetnek egy bűntényt. A folyón túl van a zsaruk városa, Copland, ahol Freddy Heflin (Sylvester Stallone) a seriff, de a nagyvárosi zsaruk irányítanak mindent. Freddynek ezúttal választania kell: példaképeit védi vagy végrehajtja, amit a törvény előír.

Ebben a filmben elvileg minden a helyén kellett volna, hogy legyen (rendező, szereplők, zeneszerző). Az összeszokott társaság azonban a forgatókönyvön bukott el: túlontúl unalmas nyugdíjas-krimi, kusza történetvezetéssel. Főleg az elején éreztem úgy, hogy random jönnek a jelenetek. Stallone egyébként jól játszott...

Cop Land (1997) - biro-peter rated this 6. [my IMDb ratings]

20 Aug

Chaos (2005)

Közzétette biroph, 2012-08-20 11:15

Conners nyomozót egy rosszul sikerült túszmentési akció után felfüggesztik állásából. Amikor azonban egy bankrablásnál a túszejtők vezetője Lorenz csak vele hajlandó tárgyalni, visszahívják, és egy új partnert adnak mellé. Az akció kétes sikerrel zárul, a túszok megmenekülnek, de a bankrablók is kereket oldanak. Hamarosan kiderül, hogy a bankból nem tűnt el semmi, viszont az akció közben egy speciális vírus 1 milliárd dollárt utalt el különböző bankszámlákról.

A mindössze 12 millióból forgatott Chaos-nak már nem jutott a marketingre, pedig jópár moziba kerülő akciófilmet lekörözhetett volna a kisebb-nagyobb sztárokat felvonultató csavaros történetével. Nem teljesen kiszámíthatatlan és egy kicsit idegesítő a tudálékos Ryan Philippe karaktere, de összességében egy élvezhető akció-krimi.

Chaos (2005) - biro-peter rated this 6. [my IMDb ratings]

Oldalak