alwayswatching.hu

Május első hetében folytattuk az amerikai pornóipar felvirágzásáról szóló sorozatot, majd pótoltam két régi elmaradásomat 2013-ból és újráztam egy 2014-es Marvel-t...  

The Deuce: I See Money (2017) - Drama - Dir.: Alex Hall - IMDb: 8/10; My rating: 8/10
The Deuce: What Kind of Bad? (2017) - Drama - Dir.: Uta Briesewitz - IMDb: 8.2/10; My rating: 8/10
The Deuce: Why Me? (2017) - Drama - Dir.: Roxann Dawson - IMDb: 8.2/10; My rating: 7/10
The Deuce: The Principle Is All (2017) - Drama - Dir.: James Franco - IMDb: 8.2/10; My rating: 8/10
The Deuce: Show and Prove (2017) - Drama - Dir.: Ernest R. Dickerson - IMDb: 8/10; My rating: 8/10
A Deuce az 1970-es évek elején játszódik New Yorkban, és a pornóipar kialakulását mutatja be prostituáltakon, rendőrökön, striciken, maffiózókon, bohém fiatalokon és félig illegális szexboltokon keresztül kifejezetten a 7-es és 8-as sugárút között található 42. utca közvetlen közelében. Ennek a szakasznak volt a gúnyneve a The Deuce (nagyjából A Rosseb). ►Az utcák a Deuce-ban nem fülledtek, hanem mocskosak, bűzlenek a bűntől, és pont annyira kilátástalan mindenkinek a helyzete, mint azt megszoktuk a Treme-ben vagy a Drótban. És ebben zseniális ismét az HBO, hogy egy ilyen, látszólag nem túl komplikált témát (a pornóipar kialakulása) látszólag egyszerű emberek nyomorult sorsán mutatja be olyan hitelességgel, mintha csak egy nagyon karakteres szereplőkkel készült dokumentumfilm lenne. A Deuce egyszerre remek korkörkép a '70-es évek Manhattanjéről, sokkolóan részletes bemutatása a nők kihasználásának és a férfiak sovinizmusának, miközben egy pillanatig sem mutat morális felsőbbrendűséget a szereplői felett. Itt mindenki 100 százalékot nyújt, a színészek többsége rég a komfortzónáján túl játssza a szerepét, a mellékszereplők mind markáns egyéniséget, a képi világ korhű, a zene szinte minden esetben bomba... a második évad berendelése azt mutatja, hogy az utolsó két részen sem ronthattak sokat a készítők! A héten meglátom...

Enemy (2013) - Mystery, Thriller - Dir.: Denis Villeneuve - IMDb: 6.9/10; My rating: 7/10
Adam Bell (Jake Gyllenhaal) egy zaklatott történelemprofesszor, akit jóformán semmi sem érdekel, még csodaszép barátnője (Melanie Laurent) sem. Egy szép napon kollégája ajánlására megnéz egy filmet, amelyben felfigyel egy férfire, aki az ő kiköpött mása. Adam nyomozni kezd, majd nem sokkal később meg is találja alteregóját, Anthony Clairt, ám kettejük találkozása nem várt következményekkel jár. ► Az Enemy egy pszichológiai thriller, ami akkor a leghatásosabb, ha minden részletét magad fedezed fel, ismered meg lassan a szereplőket, és rakod össze a kirakós darabjait. A rendező nem ad semmit a szádba. Nézed a filmet, gondolkodsz rajta, hogy mi történhet, aztán egyszer csak vége van az egésznek, mindenféle magyarázat és lezárás nélkül, te pedig csak meredsz előre, csendben bámulva a stáblistát. Próbálod megérteni, hogy mi volt ez az egész, mi lett a főszereplővel, kutakodsz, utána olvasol mások véleményeinek, és felállítasz egy elméletet, ami szerinted igaz lehet... A történet legalább annyira párkapcsolati-, mint egzisztencialista dráma, amely önmagunk megismerésével, a felelősségvállalástól való félelemmel és a múlt feldolgozásával is foglalkozik, mindezt egy szövevényes kirakósba bújtatva. Aki látott már Dennis Villeneuve filmet - nem, a Prisoners nem jó példa -, vagy inkább Lynch, Cronenberg, Refn bármelyik alkotását, akkor tudják, hogy hová tegyék ezt a filmet is, és nem fognak anyázva söröspoharat a vászon felé lóbálni az utolsó jelenet után. Nem mindig ilyenre vágyom, de ezért nem unom meg a filmeket soha... 

Gangster Squad (2013) - Action, Crime, Drama, Thriller - Dir.: Ruben Fleischer - IMDb: 6.7/10; My rating: 6/10
Los Angeles, 1949. Egy zsidó bokszolóból lett gengszter (Penn) a markában tartja az egész várost, bíróstól, rendőröstől. Mindenki retteg, vádat emelni nem lehet, tanúskodásért halál jár. De van egy kemény rendőr, akin nem fog a megfélemlítés, hiszen neki a becsület és a tisztesség mindennél többet ér, még a saját maga és várandós felesége életénél is. Aztán úgy dönt, hogy átlépi a törvényes határokat, hogy végre leszámoljon a várost fenyegető Gonosszal. ► Ugye, hogy milyen eredeti? A film első fele nagyban emlékeztet Nolan első Batman-filmjére, csak az a baj, hogy kifelejtették ebből a közegből Batmant, aki az egész történetet képes – a maga valószerű valószerűtlenségével – egy metaforikus mesévé emelni, és a film azáltal tud a félelemről értekezni, anélkül, hogy ezt a képünkbe kéne nyomnia. Itt viszont, bár irtó nagy szavakkal kezdődik és végződik a film, mindenféle intellektuális katarzis elkerül minket. A karakterek vázlatosak, idegesítően klisések. A film sajnos képileg sem erős. Az egyetlen, aki ténylegesen kilóg a körből, az Gosling. Néhol azt látni, hogy kapott egy remek öltöztetőt, aki imádta mindenféle öltönyökbe belepakolni és különböző kalapokat húzni a fejébe, de azt is, hogy ő sem vette teljesen komolyan a dolgokat. A film másik erős része az akciójelenetek, amik talán elsősorban egy remek hangmérnöknek köszönhetik hatásukat. Kétkezi bunyónál ropognak a csontok és az állkapcsok, a fegyverek fülsértően, de hatásosan szedik szét a berendezést a szereplők körül. És ezzel meg is mentik valamelyest a filmet, legalábbis nézhetővé, néhol kifejezetten szórakoztatóvá emelik, ha emlékezetessé nem is. 

Guardians of the Galaxy (2014) - Action, Adventure, Sci-Fi - Dir.: James Gunn - IMDb: 8.1/10; My rating: 7/10
1988-ban indulunk, a kis Peter Quill édesanyja éppen távozik az élők sorából, amikor is a srácot űrkalózok elrabolják, és elviszik egy picit odébb a Földről. Amikor is felnő, Yondu, a mentora számára ellop egy titokzatos gömböt. Eddig rendben is lenne az egyszerű fosztogató élete, azonban a nagy és csúnya és gonosz Ronan is szeretné megszerezni ezt a titokzatos valamit, nem is beszélve a galaxis mindenféle kereskedőiről. Star-Lord, vagyis Peter éppen ezért elég sok ember / zöld emberforma / mosómedve / alacsony szókinccsel megáldott fa célpontjává válik. Amikor aztán börtönbe kerül, kénytelen szövetséget kötni velük, hogy hamarosan már az egész galaxis megmentéséért kelljen harcolniuk. ► Három évvel ezelőtt mindenkit meglepett, hogy még a Marvel-képregényekben is marginális szupercsapatnak számító A galaxis őrzői filmes adaptálása nem csak simán jól sikerült, de konkrétan óriási kasszasiker és popkulturális kiindulópont lett. A Marvel-filmek persze sematikusak ugyan, de újra meg újra olyan kockázatot vállalnak, melyet egyik más stúdió sem mert korábban (most meg hanyatt-homlok próbálják lemásolni a képregényfilmes ház receptjét): ekkora méretben, ilyen formátumban nem bejáratott rendezőkkel, leírt vagy tök ismeretlen színészek főszereplésével, másodvonalbeli hősökkel nagyon nagyot - több évre, évtizedre kiterjedő történésfolyamban, több tucatnyi, egymással összefüggő filmekben - álmodva. Itt nincs sok felhánytorgatnivaló, és sokkal, de sokkal jobban stimmel az egész univerzum, mint pl. a Star Wars esetében, amit a készítőknek az utolsó résszel sikerült inkonzisztens óvodás dedóvá degradálniuk. Visszatérve... két nagyon fontos alkotóeleme van még a Galaxis őrzőinek, ami miatt kiemelkedik mégis az sci-fi akciómozik felhozatalából. Az egyik a zene: a kellemes kis 70-es, 80-as évekbeli soundtrack, ami különösen nagyon tud ütni. A másik a humor. Ok, eddig is kaptunk viccelődéseket a Marvel filmekben, néhány Tony Stark poénon egész jól lehet vigyorogni, itt viszont - jó értelemben véve - többször fullba tolják a kretént. Rengeteg apró utalás, kőkemény beszólások, idióta poénok úgy, hogy egyáltalán nem válik erőltetetté – ritka az ilyen. Az alakítások is rendben... Chris - sokkal jobb Han Solo lett volna - Pratt erre a szerepre született. Összességében egy igazi nyári blockbuster, kellemes csalódással.

***

Április utolsó hete a pótlások ideje volt két kínai akció-drámával, egy Robert Redford-os börtönakcióval, egy Oscar-jelölt felnőtt animációval, egy friss, horror beütésű fantasy-val és még két sorozatepizóddal...  

Shi Fu (2015) - Action, Drama - Dir.: Haofeng Xu - IMDb: 7.1/10; My rating: 7/10
Az 1930-as évek Kínájában járunk, történetünk főhőse Chen (Liao Fan), a wing chun harcművészeti stílus utolsó élő gyakorlója Tianjinbe érkezik, ahol feltett szándéka, hogy saját iskolát alapítson. Célját viszont erősen akadályozza, hogy se hírneve, se tanítványa nincs, az iskola megnyitását pedig rendkívül szigorú szabályokhoz köti a város harcművészetei közössége és annak vasakaratú vezetője, Madame Zou (Jiang Wenli). A feltétel: le kell győznie a nyolc iskola képviselőit, ezzel elnyervén a jogot, hogy otthont teremtsen saját stílusának.  ►Xu Haofeng filmje nem az a hagyományos értelemben vett, és nem is a hollywoodi mintára készülő jó-rossz párharcra épülő akciófilm. Minden képkockából árad a 30-as évek Kínájának hangulata, ahol egyszerre találkozik a tradíció a fokozatosan betörő modernitással. Az akciók pazarul koreografált és fényképezett szekvenciák, de sokkal földhözragadtabbak, nyersebbek és ösztönösebbek, mint várnánk. Nincsenek hétméteres ugrások, pörgések, csak a másik mozdulatainak hárítása és a tudatosan megtervezett előretámadás. A főszereplő Chen csak eleinte tűnik pl. egy elegáns modorú, megfontolt és karizmatikus nagymesternek, a cselekmény előrehaladtával kiderül, hogy egy nagy tudású, ugyanakkor végtelenül önző, törtető antihős, aki képes bárkit és bármit feláldozni ambíciói érdekében. Az antagonista is inkább egy keménykezű, de igazságos vezető, aki csak a város harcművészeti iskolái közötti status quo-t próbálja fenntartani. Az unortodox jellemábrázolásához unortodox rendezés is párosul. Haofeng nemcsak a dialógusokra fektet nagy hangsúlyt, de előszeretettel ugrál térben és időben is, hónapok, akár évek telnek el, amiket nagyrészt csak képileg érzékeltet a film. Wong Kar-wai-i történetvezetés nem teszi könnyen befogadhatóvá a The Final Mastert, de nem kell tőle megijedni. A közel 2 órás filmen lehetett volna rövidíteni, de még így is egy nagyon élvezhető darab, egy kis Kína...  

Yip Man 3 (2015) - Action, Biography, Drama, History - Dir.: Wilson Yip - IMDb: 7.1/10; My rating: 7/10
1959-et írunk. A korábbi megpróbáltatások után Ip Man (Donnie Yen) feleségével és fiával békében él Hong Kong-ban. A nyugalmas évek azonban véget érnek, amikor feleségénél súlyos betegséget diagnosztizálnak, egy bűnszervezet kiszemeli magának azt az épületet ahova Ip Man fia is jár és főhősünknek bizonyítania kell, hogy továbbra is méltó a Wing Chung Nagymestere címre. ► A harmadik történetben mintha egy-két „apró” részletről megfeledkeztek volna az alkotók, de ha a történelmi hűséget nem kérjük számon a franchise-tól, akkor ezeket is letudjuk egy gyors vállrándítással. Az előző filmeken kevésbé érződött, még ha esetleg úgy is volt, hogy izzadni kellett volna a történetszálak összefűzésén, vagy pl. Mike Tyson karakterének beleerőltetésén. Ezt utóbbi teljesen feleslegesnek is tűnt, hogy boksz és kung-fu már ebben a trilógiában is megmutatta mit tud egymás ellen. Az Ip Man 3 egészen nagyszerű, amikor a legendás nagymester megmutatja tudását, a dráma és a cselekmény maradéka éppen csak elmegy... Sokan, köztük én is nagyon vártam a második rész végi zárásnak megfelelően a híres tanítvány színre lépését, de erre megint csak a következő részben lehet csak számítani. Imádtam az első részeket, nagy hatással voltak arra, hogy elkezdtem a wing-tsun kung-fut, de látva ezt a harmadik részt, a 4. scriptjének mindenképpen erősebbnek kell lennie, hogy ne csak Bruce Lee vigye a moziba a rajongókat!

The Last Castle (2001) - Action, Drama, Thriller - Dir.: Rod Lurie - IMDb: 6.9/10; My rating: 6/10
Az Erőd az utolsó állomás a három csillagos Irwin tábornok lenyűgöző katonai pályáján. Hadbíróság elé állították, megfosztották rangjától, és az ítélet a legjobban őrzött katonai börtön bevehetetlen falai közé száműzte a dicső múltú hadfit. Még az Erőd vasfegyelmet követelő igazgatója, Winter ezredes is tisztelettel viszonyul a legendás tábornokhoz. Ám ez a tisztelet csakhamar sértődöttséggé, majd nyílt rosszindulattá válik, amikor Irwin következetesen szembeszáll az igazgató embertelen, nem ritkán halálos áldozatokat is követelő módszereivel. ► A filmet nyugodtan lehet a hetem járulékos veszteségének is számítani. Eleve nem egy túl jó csillagzat alatt született a darab. A film premierjére 2001 októberében került sor, és mivel az utómunkálatok egy része pedig augusztusban, illetve szeptemberben folyt, így keresztezték az Egyesült Államok történelmének egyik legsötétebb napját, szeptember 11-ét. Azonban nem csak ez a nehezítő körülmény volt azt, ami miatt a nyolcvanmillió dolláros gyártási költség harmada sem térült meg, hanem mert a film maga sem nagyon tud kiemelkedni a középszerű alkotások közül. Hiába a két remek főszereplő, Robert Redford és James Gandolfini, a történetvezetés és az akciók - mind kivitelezésükben, mind hitelességükben - alulmúlták a várakozásaimat.

Anomalisa (2015) - Animation, Comedy, Drama, Romance - Dir.: Charlie Kaufman, Duke Johnson - IMDb: 7.3/10; My rating: 7/10
Michael Stone mintaférj és családapa, valamint egy sikeres kézikönyv megbecsült szerzője. Ő azonban egyáltalán nem elégedett a helyzetével, az egyhangú és rutinszerű élete nyomasztja. Egyik nap Cincinattibe megy üzleti útra, ahol az ügyfélszolgálatosoknak rendezett konferencián kell előadást tartania. A szállodában találkozik a fiatal, egyedülálló Lisával, aki pékáru üzletkötőként dolgozik. Lisa felajánlja, hogy megmutatja neki, hogyan törhet ki a reménytelennek tűnő helyzetéből. ►A történet legfontosabb helyszíne a Fregoli Hotel, itt száll meg Michael és itt találkozik a címadó Lisával is. A hotel neve egy ismert pszichés betegségre utal, a Fregoli-szindrómára, amely során a beteg azt hiszi, hogy rokonait, ismerőseit egyetlen, folyamatosan átváltozó személy helyettesíti. Áttételesen ez hang formájában jelenik meg az animációban, ugyanis Lisát kivéve mindenkinek ugyanaz a férfihangja van. Ebben a hotelben találkozik Lisával, akinek gyönyörű női hangja van. Ami ezután következik, az megfoghatatlan: Lisa és Michael között elkezd szövődni egy nagyon érzékeny kapcsolat, aminek az eredménye egy olyan esetlen és valódi szeretkezés, amilyent talán még élőszereplős filmben sem láthattunk soha. Mélyen emberi történet az Anomalisa, amelyben a fájdalom, a szomorúság, a magány, a boldogság, az esetlenség és értelmetlenség érzéseit egyszerre tapasztalhatjuk meg, és mégsem érezzük túlzásnak, hanem sokkal inkább valószerűnek.

The Deuce: Pilot (2017) - Drama - Dir.: Michelle MacLaren - IMDb: 8.3/10; My rating: 8/10
Talán korai kijelenteni, hogy a The Deuce mestermű, de azt nem, hogy a Drót szülőatyja megint hatalmasat alkotott. A pornó a nagyvilág szappanoperája. Egy megvetett valami, amit „senki sem néz”, mégis milliárdos üzletág. Egy biznisz önálló bürokráciával, fejesekkel és szürke eminenciásokkal, legendákkal és hullócsillagokkal, egy évtizedek alatt kiépült rendszer milliónyi kapcsolati hálójával. A Drót óta tudjuk, David Simont és alkotótársát, George Pelecanost pontosan ezek a rendszerek érdeklik. Legyen szó rendőrökről, politikusokról, romos utcák zenészeiről vagy hajléktalanokról, őket mindig ez érdekelte, ez lett a művészetük alapja: aprólékosan feltérképezni ezeket, megmutatni a miérteket és a hogyanokat, mindent ami ezeket a kisebb-nagyobb közösségeket működteti. A Fülledt utcák története a hetvenes évek legelején kezdődik, New York egy pornómozikkal, ócska motelekkel és kocsmákkal zsúfolt szegletében, amelyet stricik és prostik, szerencsejátékosok és bukmékerek népesítenek be, no meg azok, akiknek csak néhány dollárjuk van a feledésre vagy a boldogságra. Ez a kiindulópont, ahonnan majd virágzásnak indul a pornóipar, de az odavezető út még nagyon hosszú... ► A filmet nem az ismertebb nevek viszik, de meglepően jó választásnak tűnik James Franco és Maggie Gyllenhaal a főbb szerepekre. Nem kevesebb, mint 20(!) olyan karakter van, aki a nyolcból legalább hét részben játszik, azaz lényegében az egész évadban végigkövethetjük a sztoriját. A hetvenes évekbeli utca tényleg szinte lélegzik a képernyőn, a zenék, a ruhák, a mondatok és az arcok mind-mind a helyükön vannak. Ha érdekel, hogyan született meg a pornóipar, ha szeretnél elmerülni néhány New York-i utca életében, vagy csak simán néznél egy jó sorozatot, akkor a Fülledt utcákkal nem fogsz mellé.

Black Mirror: White Christmas (2014) - Drama, Sci-Fi, Thriller - Dir.: Carl Tibbetts - IMDb: 9.2/10; My rating: 7/10
A Fekete tükör brit antológia sorozat második évadának bónusz epizódja. ► A rész remek belépő azok számára, akik még csak most szeretnének megismerkedni a sorozattal. Ami miatt egészen lebilincselő és székbeszögező a Black Mirror világa, hogy éppen hogy csak meghintik sci-fivel a rendkívül emberi történeteket, technológiai vonala pedig abból építkezik, amit már ma is jól ismerünk és tapasztalhatunk, és éppen csak egy akkora apró lépést tesz előre, hogy hihető és elborzasztó jövőképet tárhasson elénk, így nem nehéz kitalálni, hogy mik tartják össze egy audiovizuális novelláskötetté az epizódokat: maga a sorozat címe, a fekete tükörként arcunkba bámuló kijelzők. És bár ebben az epizódban is számomra rengeteg megválaszolatlan és nem gyakran logikátlan részlet van, valahogy most is magával ragadott a három apró, végül összefüggő történetével...  

Wildling (2018) - Fantasy - Dir.: Fritz Böhm - IMDb: 5.7/10; My rating: 6/10
Anna (Bel Powley) egészen babakorától egy ház elzárt pincéjében nevelkedik, „apja” (Brad Dourif) gondoskodó felügyelete mellett. Az apa szerint a kislányt védelmezni kell egy sötét és gonosz vadállattól, amely gyermekeket eszik. Emiatt nem mehet sehová Anna a szobájából. Azonban miután eléri a tinédzserkort és nővé érik, „apja” orvosi szerekkel igyekszik késleltetni Anna felnőtté válását, azonban ebbe belefáradván öngyilkosságot kísérel meg. Az apa végül kórházba, míg Anna a helyi seriff, Ellen Cooper (Liv Tyler) és öccse Ray házába kerül... ► Fritz Böhm rendező alacsony költségvetésből készített misztikus horror-thrillere nem a magas IMDb pontszám miatt keltette fel az érdeklődésem, hanem az izgalmas filmet ígérő trailer mellett Liv Tyler és Brad Dourif szereplése, meg persze az a néhány, nem túl lehúzó kritika, amibe addig belefutottam. Persze szeretem, ha a logikai levezetés is sitmmel minden esetben, de az információhiány most nem volt annyira zavaró, hogy az élvezetet ronthatta volna, így szerintem sikerül kellemesen fogyaszthatóvá tenni ezt a filléres mozit. Egy estés szórakozás, ami több helyen mélyebb jelentéssel és megmagyarázatlan kérdésekkel szembesíti a nézőket, de nem zavaró vagy unalmas arányban, éppen csak annyira, hogy a filmélmény és a gondolatmenetünk ne károsodjon.

Április harmadik hete is alapvetően sorozatnézéssel telt. Berántott minket a téma, bár a Black Mirror egyes epizódjai eléggé erősen szórnak. A hétvégén pedig a baráti társasággal, látatlanban, bevállaltuk a tavalyi év egyik Oscar-jelöltjét... 

The Greatest Showman (2017) - Biography, Drama, Musical - Dir.: Michael Gracey - IMDb: 7.8/10; My rating: 8/10
P.T. Barnum szegény család sarja, aki az 1800-as évek Amerikájában pont egy tehetős háttérrel rendelkező hölgybe szeret bele. Ettől fogva életében nem csak a mindennapok átvészelése, de a lehető legideálisabb körülmények megteremtése is létfontosságú szerepet kap, hogy családja semmiből se szenvedhessen hiányt. Barnum mindent feltesz hát, hogy olyan szórakozást nyújtson a leendő közönségnek, mint azelőtt még soha senki. Összeverbuvál néhány meghökkentő fizikai attribútummal bíró személyt, hogy velük hódítsa meg a világot, annak legelső cirkuszában. ► Lehet, hogy P.T. Barnum nem volt a legnagyobb showman, de az biztos, hogy ő annak adta el magát. A róla készült film is ilyen: nem a legjobb, mégis úgy tesz mintha. P. T. Barnum hihetetlen dörzsölt játékos volt, és rövid időn belül gyakorlatilag feltalálta a showbizniszt, és a cirkuszok mai formáját. A sors fintora, hogy az általa alapított cirkusz, amely valaha a világ legnagyobbika volt, éppen egy évvel ezelőtt, 146 évnyi fennállás után zárt be. P.T. Barnum története tehát több szempontból is kosztümös, színes zenés feldolgozás után kiáltott... ami tényleg remekbe szabott, de a pazar látvány és hangzás közepette - Dolby Atmosban tényleg frenetikus - két dolgot nagyon hiányoltam belőle: az egyedi történetet és a cirkuszi attrakciónak a bemutatását. A történet folyama, a jelenetek mindegyike - kivétel nélkül - teljesen kiszámítható (a szülői, családi, üzleti és egyéb magánéleti konfliktusok), a jelentősebb fordulópontok elnagyoltak (a hitelfedezet megszerzése stb.), persze sok esetben a való élet is épp ennyire sablonos... A legnagyobb problémám viszont tényleg az, hogy a különös-különleges emberek színpadon/porondon való "körbejárkálásából" hogyan is nőtte ki magát egy cirkuszi előadás. Bemutatnak ugyan néhány akrobatikusnak tűnő lengedezést, de valójában nem látunk semmi többet egy-egy jól megkoreografált rövid táncnál. De hogy a soknak tűnő negatívum mellett azért meg is indokoljam, hogy mire adtam azért azt a nyolcast... Nem volt hibamentes a CGI állatsereg sem, de a látványvilág, a mégis érdekes cselekmény, Hugh Jackman karizmatikus játéka, aki már a 2009-es Oscar díjátadón is elkápráztatott minket a tánc- és énektudásával, na és azok a dalok (!) remekül működnek együtt. Az élményfaktor tehát rendesen emelt nálam az értékelésen, és már most látszik, hogy a fent leírtakból adódó kettősség erősen benne van a filmmel kapcsolatos reakciókban is... sokan nem fogják szeretni, de azok közé tartozom, akik talán majd még újrázni is fogják. 

Black Mirror: The Waldo Moment (2013) - Drama, Sci-Fi, Thriller - Dir.: Bryn Higgins - IMDb: 6.8/10; My rating: 7/10
Black Mirror: White Bear (2013) - Drama, Sci-Fi, Thriller - Dir.: Carl Tibbetts - IMDb: 8.1/10; My rating: 7/10
Black Mirror: Be Right Back (2013) - Drama, Sci-Fi, Thriller - Dir.: Owen Harris - IMDb: 8.1/10; My rating: 7/10
Black Mirror: The Entire History of You (2011) - Drama, Sci-Fi, Thriller - Dir.: Brian Welsh - IMDb: 8.7/10; My rating: 8/10
Black Mirror: Fifteen Million Merits (2011) - Drama, Sci-Fi, Thriller - Dir.: Euros Lyn - IMDb: 8.2/10; My rating: 8/10
Black Mirror: The National Anthem (2011) - Drama, Sci-Fi, Thriller - Dir.: Otto Bathurst - IMDb: 7.9/10; My rating: 6/10
A Fekete tükör egy brit antológia-sorozat, melynek alkotója Charlie Brooker. Különálló epizódjai az információs társadalom és a technológiai fejlődés veszélyeit mutatják be egy-egy disztópikus történetben. Minden rész eltérő szereplőgárdával rendelkezik, sőt, eltérő valóságokban játszódnak. ► A képzelőerő termékeny talaján tovább növesztett technikai fejlettség és annak esetleges társadalmi visszaható ereje, ahol a becsvágy, a véletlen és a tudományos-fantasztikum félig mesés, félig lehetséges álvalóságot szül késélen táncoló helyzetekkel és váratlan fordulatokkal... nagyjából így lehet összefoglalni a történeteket konkrétumok nélkül, ami nálam alapjában véve rendben is lenne a részek többségében. Egy-egy epizódtól az erős és gyakran tényleg fekete szatíra miatt nemigen lesz jó kedve a nézőnek, mégis olyan szórakozást kínál, amire kevés másik mai film vagy sorozat képes. A sorozat nem az a didaktikus típus, nem hangzik el a szereplők szájából a nagy tanulság, itt tényleg pörög az agy egy-egy 50 perces történet után, hogy akkor most mi is történt?, hogyan kell értelmezni ezt a lezárást? A hepiendet sokszor hiába várjuk, legtöbbször pedig még folytatásért kiállt a történet, ritkábban hiányzik a motiváció vagy érezzük kevésnek az döntések mögötti informáltságot. De ezzel együtt is, az első két évad eddig látott részeiben nagyjából a fele hozza a magasabb színvonalat, de a gyengébb epizódokat sem bánjuk meg, hogy láttuk. Tudom, hogy ezt így ennyiből nehéz lehet megérteni... nézzetek bele a magasabbra értékelt részekbe és érteni fogjátok!